#Gyurcsány Ferenc




„A társadalmat nem lehet mesterséges kómában tartani
 

„A társadalmat nem lehet mesterséges kómában tartani"

A baloldal szolidaritás-alapú társadalompolitikája megbukott, s vele szemben kiépülőben van a jobboldal hatékony kormányzásra és a felső középosztályra épülő társadalompolitikája. A baloldalnak rá kell döbbennie, a mesterséges kómában tartott társadalomra nem lehet építeni: a társadalmi szolidaritás kizárólagossága megfojtja a kormányzást - mutat rá Antal Attila, a Méltányosság Politikaelemző Központ kutatója.







Gyurcsány elégedett a pártszavazáson való részvételi aránnyal
 

Gyurcsány elégedett a pártszavazáson való részvételi aránnyal

A Népszabadság információi szerint elbukott a Gyurcsány-féle pártszavazás az MSZP-ben. A lap keddi számában az áll, eddig ötezernél kevesebben voksoltak, ahhoz, hogy eredményes legyen a voksolás, minimum nyolcezer, egy irányba mutató szavazat kell. Gyurcsány Ferenc a Facebookon reagált a lap cikkére, és sikernek nevezte a pártszavazást.

hvg.hu hvg.hu



Gyurcsányék beperlik a Magyar Nemzetet
 

Gyurcsányék beperlik a Magyar Nemzetet

A Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció platform cáfolja a Magyar Nemzet mai cikkében megjelent állítást, ami szerint felmérésük volna arról, hogy a platformtagok melyik formációt választanák egy esetleges pártszakadás esetén.

MTI MTI


Gyurcsány: egzisztenciáját félti az MSZP-s pártelit
 

Gyurcsány: egzisztenciáját félti az MSZP-s pártelit

A pártszavazás sikeres lesz, de pártjogi értelemben nem lesz eredményes - jósolja szerda reggeli Facebook-bejegyzésében Gyurcsány Ferenc. A volt kormányfő szerint változás kell a párton belül, és nem indulhatnak ki a pártelit egzisztenciális félelmeiből.

hvg.hu hvg.hu


Kitart a pártszavazás mellett a Gyurcsány-platform
 

Kitart a pártszavazás mellett a Gyurcsány-platform

Kitart pártszavazási kezdeményezése mellett a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció Platform. A tömörülés ezt hétfő este, országos elnökségének és tanácsának ülése után tudatta az MTI-vel. A voksolás szerdán kezdődik.

MTI MTI


Övön aluli ütést mértek Gyurcsányra egy politológus szerint
 

Övön aluli ütést mértek Gyurcsányra egy politológus szerint

Két vereséget is szenvedett Gyurcsány Ferenc volt kormányfő a hétvégi MSZP kongresszuson. Először, mikor határozatban kimondták, hogy a párt baloldali marad és nem házon belül integrálja az ellenzék többi részét, másodszor pedig amikor kicselezték azzal, hogy a pártszavazás leállítására kérte a kongresszus kétharmados többsége – fejtette ki Kiszelly Zoltán politológus a Klubrádió Reggeli gyors című műsorában.

Klubrádió Klubrádió

Gyurcsány és Mesterházy egyvalamiben egyetért
 

Gyurcsány és Mesterházy egyvalamiben egyetért

Az MR1-Kossuth Rádióban Gyurcsány Ferenc és Mesterházy Attila külön-külön beszéltek a szombati rendkívüli MSZP-kongresszus eredményeiről. Gyurcsány megerősítette, hogy nem akar távozni az MSZP-ből, Mesterházy Attila újból elmondta, hogy sikerült erősíteniük az egységet, majd pedig egy kicsivel több empátiát kért a közszolgálati rádiótól a különböző politikai pártokkal szemben.

hvg.hu hvg.hu